Mit kell tudni a jóindulatú prosztata-megnagyobbodásról?

A prosztata jóindulatú megnagyobbodásának szövettani jelei már a 30-40. év közötti életkorban is kimutathatóak, ekkor azonban panaszokat általában nem okoz. 45 éves kortól kezdődően a tünetek megjelenésének gyakorisága az életkor előrehaladtával arányosan emelkedik. A vizsgálatok szerint az 50 éves kor feletti férfiak közül minden 4-5. egyénnél igazolhatók a prosztata jóindulatú megnagyobbodásával kapcsolatos panaszok és tünetek, 80 éves kor felett pedig a férfiak kétharmada is érintett lehet.

A húgyhólyag alatt, annak kivezető nyílásánál elhelyezkedő prosztata megnagyobbodása – anatómiai helyzetéből adódóan – gyakran vizelési zavarokhoz vezet. A panaszok két nagy csoportra oszthatók, attól függően, hogy a dülmirigy méretének növekedése és a húgycsőre gyakorolt nyomás, vagy az itt elhelyezkedő simaizmok működésének zavara dominál. Természetesen a panaszok egyidejűleg is felléphetnek.

A prosztata megnagyobbodása nehezíti a vizelet ürítését, a vizelés megindításához hasprést kell alkalmazni. A vizeletsugár gyenge, megszakadhat. Súlyos esetben, amikor a vizelet ürítése egyáltalán nem sikerül, orvosi beavatkozás, katéterezés válhat szükségessé.

A hólyagnyak és a prosztata környéki simaizom elégtelensége miatt a vizelet kiürítése válik elégtelenné, a beteg teltséget érez a hólyagban. A teltségérzés és az ezzel összefüggő gyakori vizelési inger miatt nappal és éjszakai is sűrűn kell WC-re mennie. Utócsepegés, inkontinencia is felléphet.

A prosztata megnagyobbodásával járó tünetek hatást gyakorolnak a mindennapi életre is. Az érintett nehezen vállalkozik hosszabb utazásra, főként autóbusszal, de színházban, koncerten vagy akár vendégségben is kellemetlen lehet az állandó mosdóba járás. Szintén zavaró a nyitott pissoir előtt állni és várni, hogy végre történjen valami. A gyakori éjszakai vizelés miatt a pihenés időszaka fragmentálódik, a beteg álmosan ébred, nem tud teljesíteni a munkában, a közlekedés pedig balesetveszélyessé válhat. A jóindulatú prosztata megnagyobbodásban szenvedő férfi és környezete előbb-utóbb érzi, tenni kell valamit.

A legcélszerűbb, ha szakorvosi vizsgálat derít fényt arra, valóban a prosztata megnagyobbodása okozza-e a panaszokat, ugyanis vizelési zavarhoz más húgyúti és attól független tényezők is vezethetnek. Amennyiben vizeletürítéssel kapcsolatos panasza van, keresse fel orvosát! A diagnózis felállítása mellett a vizsgálat dönti el azt is, szükség van-e gyógyszeres kezelésre.

Irodalom:

1./ Speakman at al. Burden of male lower urinary tract symptoms (LUTS) suggestive of benign prostatic hyperplasia(BPH) – focus on the UK, BJU Int 2015; 115: 508–519.

2./ Parsons at al. Prevalence and Characteristics of Lower Urinary Tract Symptoms in Men Aged 80 Years and Older, Urology, 2008 August; 72(2): 318–321.

3./ https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/tenyeken-alapulo/ch04s10.html#id583763

4./ Lee et al: The global burden of lower urinary tract symptoms suggestive of benign prostatic hyperplasia: A systematic review and metaanalysis (Scientific Reports 7: 7984 DOI:10.1038/s41598-017-06628-8).

Amennyiben bármely tünetet észleli magán, azonnal forduljon urológus szakemberhez. A különböző betegségek időben történő felismeréséhez vegyen részt rendszeresen urológiai szűrésen.