LUTS – az alig ismert népbetegség

Az utóbbi években az orvosi szakirodalomban egyre gyakrabban bukkan fel egy új diagnózis, egészen pontosan ennek rövidítése, a LUTS. Az elnevezés angol eredetű és alsó húgyúti tünetcsoportot jelent. Idősödő férfibetegeknél a tartósan fennálló vizelési panaszok megjelenését korábban szinte kizárólag a prosztata jóindulatú megnagyobbodásával magyarázták. Egy nagy esetszámon végzett nemzetközi felmérés arra világított rá, hogy a tünetcsoport más esetekben is megjelenhet.

A felmérés három országban, 30 ezer beteg bevonásával folyt: az Egyesült Államokból 20 ezer, Nagy-Britanniából 7500, Svédországból pedig 2500 beteg adatait értékelték. A vizsgált személyek átlagos életkora 56,6 évnek adódott, a legfiatalabb résztvevő 40, a legidősebb 99 éves volt. A vizsgálat eredménye a tünetek meglepően gyakori előfordulását mutatta. A vizsgált férfiak közel felénél (47,9 %-ban) léptek fel gyakran alsó húgyúti tünetek. Az alkalomszerűen fellépő tünetek aránya ennél is magasabb volt.

A vizelési panaszokat négy csoportra osztották. A vizelet ürítési panaszai között a leggyakrabban a csepegés jelentkezett, majd ezt követte a gyenge vizeletsugár és a nehezen induló vizelés. A tárolási panaszok között messze a leggyakoribbnak az éjszakai vizelés adódott, de a gyakori és a sürgős vizelés is nagy arányban fordult elő. A vizelés utáni panaszok közül jellemző volt az utócsepegés és a hólyag elégtelen kiürítésének érzése. Az egyéb vizelési panaszok között kisebb arányban még a hólyagfájdalom fordult elő.

A tanulmány rávilágított arra, hogy az alsó húgyúti tünetek gyakoribbak, mint korábban gondoltuk. A betegek egy része valószínűleg megszokja a panaszait, míg mások talán szégyenérzetből nem fordulnak vele orvoshoz. A tüneteket érdemes komolyan venni. Amennyiben kiderül, mi a LUTS oka, hatékony megoldás kínálkozik mind a további romlás megakadályozására, mind a kezelésre.

Étrendünk számos összetevőjéről igazolódott, hogy előnyösen befolyásolja a jóindulatú prosztata megnagyobbodás okozta vizelési panaszokat, más ételek pedig rontják azokat. A növényi kivonatok közül a stájer tök magolajáról igazolódott, hogy hozzájárul az alsó húgyúti rendszer és a prosztata megfelelő működésének fenntartásához és segíti a normál vizeletáramlást férfiaknál. A fűrészpálma, ismertebb nevén szabalpálma termésének kivonata szintén szerepet játszik a vizeletürítés normális működésének fenntartásában férfiaknál 45 éves kortól és támogatja a maximális vizeletáramlást. Támogatja a vizeletürítési zavarok tüneti kezelését és a korai (I. és II. stádiumú) jóindulatú prosztata megnagyobbodás ellátását.

A vizelési panasz okának kiderítése orvosi feladat. Súlyosabb esetben a szakorvos gyógyszeres kezelést is tud javasolni, mellyel a betegek állapota hosszú ideig egyensúlyban tartható. A legkomolyabb esetek ellátására többféle műtéti technikát dolgoztak ki. Megoldás tehát enyhébb és súlyosabb esetekben egyaránt létezik. Kár azonban megvárni, amikor csak a műtét segít. Vegyük komolyan kezdeti panaszainkat és derítsük ki, prosztata megnagyobbodás vagy más probléma vezetett az alsó húgyúti tünetek kialakulásához.

Amennyiben bármely tünetet észleli magán, azonnal forduljon urológus szakemberhez. A különböző betegségek időben történő felismeréséhez vegyen részt rendszeresen urológiai szűrésen.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!