Sportos élet 50 felett

Sokévnyi tétlenség után nehezen veszi rá magát az ember a rendszeres testmozgásra, azonban önmagában véve az életkor nem lehet akadálya az egészségesebb, aktívabb életmódnak. A kor előrehaladtával azonban különösen fontos, hogy kellő türelemmel fogjunk hozzá a sportoláshoz, és hogy reális célokat tűzzünk ki magunk elé.

Bármennyire is vonzó egy-egy újonnan kitalált mozgásforma, személyes igényeink, a rendelkezésre álló szabadidőnk és fizikai állapotunk alapvetően meghatározzák, milyen sportot válasszunk egészségünk megőrzése érdekében. 50 év felett ráadásul a hirtelen menetek, a megerőltető mozdulatok kockázatosak is lehetnek. Emiatt nem érdemes csak a magazinokban vagy a TV-ben látottakra hagyatkozni. Egy személyi edző bevonása – legalább addig, amíg meg nem tanuljuk az alapokat – sokat segíthet a megfelelő gyakorlatsorok kiválasztásában. Ilyenkor kérhetünk állapotfelmérést is, amelynek alapján még célzottabb és az állapotunknak megfelelő tervet kaphatunk. Praktikus segítség az okosórák vagy a sportkarórák használata, amelyekkel folyamatosan mérhetjük a pulzusunkat, lépésmérőt alkalmazhatunk, és azt is követhetjük, hogy egy adott gyakorlattal hány kalóriát égettünk el.

Nyújtás, erősítés, akár otthon is
Az ötvenes éveinkben igencsak hasznosak lehetnek a nyújtó-erősítő tornagyakorlatok, amelyeket kisebb kézi súlyzókkal kiegészítve is végezhetünk. Otthoni torna esetében is aranyszabály, hogy szakember javaslataira támaszkodva alakítsuk ki a gyakorlatsort.

Futás helyett kocogás
A gyorsfutamok helyett kocogással indítsunk, majd folyamatosan növelhetjük a távot és a tempót is. Nem a kifulladás a cél, hanem az állóképesség növelése, ezért ne olimpiai távokkal kezdjünk.

Nordic walking
A nordic walking egy akár társaságban is végezhető, igen nagy népszerűségnek örvendő mozgásforma. Lényege, hogy az intenzív sétákon egy pár speciális bottal segítjük a dinamikus mozgást. Fontos a megfelelő cipő, hiszen anélkül igencsak csökken a séta élvezeti értéke.

Úszás
A rendszeres úszásnak igen jótékony hatása lehet a csontokra, az úszásformát ugyanakkor nagy körültekintéssel kell megválasztanunk. A mellúszás idősebb korban a nyaki görbületet fokozhatja, ezért preferáltabb a hátúszás.

Egészséges életmód
A rendszeres sportolás szükséges, de nem elégséges feltétele az egészségnek, annak ki kell egészülnie az optimális étrend kialakításával, a megfelelő hidratáltsággal, a stressz csökkentésével és a kiadós alvással. Egyen minél több gyümölcsöt, zöldséget és halat. Óvatosan fűszerezze az ételeket és mérsékelten fogyasszon csípős fogásokat. Amennyire tudja, szabályozza a kávéfogyasztást, az italozást, és figyeljen oda, akár egy telefonos applikáció segítségével, a rendszeres és megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre.

Az étrend-kiegészítő használata nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.